A versenyzők minimumvizsgáját követően sietősen ugyan, de mint mindig mosolygós hangulatban sikerült diktafonvégre kapnom az egyetlen jelenlévő hölgyversenyzőt, Bús Edinát.
Nagyon csinosan öltöztél a megmérettetésre, bár ez nem éppen versenyoverál. Vannak már elvonási tünetek?
Bús Edina: Természetesen. Már nagyon várom, hogy elkezdődjön a szezon. Ha minden igaz szombaton beülhetek egy formaautóba tesztelni. Ez egy kicsit kárpótol. (nevet)
Mit csináltál a télen?
B.E.: Nyaraltam, síeltem, dolgoztam. Most fogom elkezdeni a szimulátorozást is. Azt hiszem ez úgymond „kötelező hobbi” autóversenyző lévén, nem?
Hát igen, így is fogalmazhatunk. Milyen más hobbid van?
B.E.: Szoktam még quadozni, snowboardozni, síelni, főleg télen.
Quadozni is ilyenkor szoktál?
B.E.: Persze, télen jobban csúszik a sárban és a jégen! (mosolyog)
Hát, nem épp nőies elfoglaltságok! Bár az autóversenyzés sem az. Hogy jutott egyáltalán eszedbe? A két bátyád biztos ösztönzőleg hatott.
B.E.: Talán benne van ez is, de nem kellett unszolniuk. Igazából egyszer kimentem Attila egy versenyére és ott gondoltam először arra, hogy ki kellene próbálni. Konkrétan a versenyzés még nem jutott eszembe ekkor. Ez 2006 szeptemberében volt, 2007-ben pedig már Astrával mentem.
Gyorsan rákaptál az ízére. Mindezek mellett családi vállalkozásban dolgozol. Ez nyilván sok időt és energiát emészt fel. Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a versenyzéssel?
B.E.: Bérszámfejtőként dolgozom. A számlázási és fizetési időszakban a pénteki versenynapokon sokszor nem egyszerű megoldanom, hogy mindkét oldalon teljesítsem a kötelezettségeimet, de eddig mindig megoldottuk valahogy. Idén az eddigi versenynaptár ismeretében úgy tűnik nem lesznek ilyen problémáink. Remélem legalábbis.
Ha már versenynaptár, akkor szezonnyitó. Már nincs messze. Hogyan készülsz?
B.E.: Most kezdtem el egy személyi edzővel tréningezni, főleg azért, hogy javítsam az állóképességemet. Egy előzetes felmérés szerint jelenleg is az átlagos értékek felett vagyok, szerencsére. Így lényegében a szintentartás a cél.
Megvisel a versenyzés?
B.E.:Fizikailag igazából nem.
És lelkileg? Előfordult, hogy érnek sérelmek? Előnynek vagy hátrányak érzed, hogy nő vagy?
B.E.: Abszolút előnynek. Pályán van amikor úgy érzem néha kicsit hátrány, de nem jellemző. Azért örülnék ha lenne még egy lány akivel összemérhetném a tudásom.
Gondolkozol felsőbb kategóriákban?
B.E.: Formaautó van még tervben, de ez még a jövő zenéje. És persze a szombaté. Ezen kívül főleg a Suzuki az ami érdekel.
Van olyan álomautó amivel egyszer mindenképpen szeretnél menni pár kört?
B.E.: Nincs.
És olyan amivel biztosan nem?
B.E.: Nincs.
Mi a (vég) célod a versenyzésben?
B.E.: Dobogó. Illetve amilyen lehetőség adódik, azt szeretném mindenképpen kihasználni, bármi legyen is.
Mit vársz ettől az évtől?
B.E.:A legjobbakat várom. Például dobogós, 1. vagy 2. helyezések legalább egy- két versenyen.
Mi jut eszedbe először ezekről?
1. alkohol- zombie
2. piros- szerelem
3. lendület- autóversenyzés
4. mozi- néha
5. pihenés- aktív
6. hal- tiszai
7. kitartás- meglesz
8. tűsarok- az mindig van
9. nyomatékulcs- szerelők dolga
10. precizitás- mindenféleképpen
11. 90-60-90- majd meglesz, igyekszem
12. processzor- találj rá ki valamit
13. 225/50 R16- ez olyan fiús, nekem magas
14. győzelem- idén
15. család- mindenek felett
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.